Volt szerencsém találkozni olyan idősekkel, akik megszöktek az első világháború után, szibériai fogolytáborokból. Több ilyen emberrel is találkoztam, akik különböző fogolytáborokból szöktek meg, de a történeteik nagyon hasonlóak voltak. Minden egyes történet utalt egy nagyon fontos tanulságra, amit bizony mi is használhatunk.
Amikor elfogták őket, tehervagonokba terelték őket, és napokon keresztül voltak bezárva a rettentő hidegben, amíg a vonat megérkezett a kínzások helyszínére.
Az utazás során a visszetérők folyamatosan azon gondolkodtak, hogy az adott helyzetet hogy lehet megoldani, miként juthatnának ki ebből a lélekvesztőből. Bennük folyamatosan égett a remény lángja.
Voltak néhányan, akik a sok szenvedés hatására feladták. Elfogadták a sorsukat, és csak sodródtak az árral. Az ő jelmondatuk elkeseredésükben a következő lett: “Mi innen élve nem kerülünk ki”.
A túlélők egybehangzó elbeszélése alapján azok, akik feladták, sajnos nem is jöttek haza, életüket vesztették. Röviden annyi lenne a következtetés, hogy azoknak az embereknek nagyobb volt az esélye a túlélésre, akik nem adták fel és mindíg azon járt az eszük, hogy hogyan lehet kiutat találni. Sajnos közülük is voltak, akik nem bírták és nem tértek haza, de a visszatérők azok közül kerültek ki, akik a remény rabszolgái.
Na jó, jó, de mi köze ennek a tanuláshoz, iskolához, edukinghez?
Eddigi pályám során sokszor láttam azt, hogy tehetséges, fizikából ígéretes diákok a fizikatanulást feladták, már nem voltak hajlanódak a fizikát megtanulni, csak bemagolni részeket és azt is csak a kettes szintig. Ez viszont hosszútávon fizikából zsákutca, mert a fizikát magolni olyan fölösleges, mint vizet hordani a Dunába.
Mit is érdemes tenni akkor, amikor feladnád?
A történet szereplőinek nem volt választása, mert ha ők egyszer feladták, akkor sajnos meghaltak. Bár ugyan a kitartás ugyanolyan fontos tényező a tanulásban, mégis a tanuláshoz kicsikét máshogy állunk hozzá. Ha például elakadnál a fizikában, mert értek kudarcok, nem láttad valami miatt a kísérletet, nem tudod megoldani a feladatot, az egész egy teljes káosz, akkor van lehetőséged megállni, egy jó sétával kiszellőztetni a fejed, és megnyugtatni magad, hogy meg fogod érteni és menni fog, csak kell egy hajszálnyi türelem.
Ha ezzel megvagy, akkor jön a kitartás része. Tudom, a kitartás az nem a kényelemről híres, hanem arról, hogy kivétel nélkül van eredménye. Keresned kell tehát forrásokat, ahonnan megértheted az aktuális leckét. Ha rám hallgatsz az eduking.hu tananyagai közt kutakodsz, amit pontosan azért alkottunk, hogy a diákoknak a fizikát hatékonyabbá és fájdalommentessé tegyük. Ha megvan, akkor türelemmel és kitartással gyorsan megértheted és könnyedén túlélheted ezt a helyzetet.
A kitartás az élet összes területén számít, ugyanis a hosszútávú sikerekhez bizony szükség van rá. Legyen tehát egy hosszútávú célunk az, hogy a kitartás máglyáját tartsuk életben mindíg!